Amikor elrontok valamit rendesen mérges tudok lenni… De nem adom fel, kitartok, és hiszek abban, hogy amit elterveztem, azt véghez tudom vinni!
Már csak a mai nap van hátra a munkából, aztán holnap, és holnap után is irány Velence! Nagyon izgatott vagyok, kíváncsian várom, hogy milyen lesz ez a két napos zenei próba.
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el orcád elől, Szent Lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek tehozzád” (Zsoltár 51/12-15).
Hihetetlen, milyen őszinte vallomás, és fohász ez. Érdekes, hogy ha őszinte vagyok magamhoz, akkor azt mondhatom, hogy mostanában eléggé jól vagyok, és eléggé jó az Istennel való kapcsolatom; mégis folyton van bennem egy még többre való vágy. Olyan jó lenne még többet megismerni ebből a hatalmas és csodás Istenből.
Állatira nem szeretnék buktázni, és nem szeretném Istent elveszteni, talán ezért is fogott meg ennyire ez a Zsoltár szakasz. „Támogass, hogy lelkem készséges legyen…” Nagy szükségem van Istenre, ez nyilvánvaló. Ahogyan arra is, hogy készséggel tudjak körbenézni a környezetemre – egyre többször sikerül legyőzni az egomat, ami számomra nagy dolog.
Nem állítom persze, hogy nem vagyok bűnös, vagy vétkes… Hajjajj… de ki nem az? Azt hiszem, Isten kegyelme az, hogy Ő hisz bennem, bennünk, és segít rajtunk, ha segíteni szeretnénk másokon – akármiről legyen szó. Meghallgatni a másikat; meglátogatni valakit; beszélgetni vele a problémáiról; akármiben is segíteni, de a lényeg, hogy szeretettel fordulni mások felé…
Tiszta szív! Nagyon fontos, hogy tiszta szívvel vágjak bele minden napba. A legjobb persze, az lenne, ha este, amikor számot vetek az életemről.
„Tiszta szívet teremts benne, Istenem…”
