Eltelt hát ez az év is szépen. Küzdelmes év volt, de hát, megmondták néhányszor „nagyon fog fájni, de muszáj…” – igaz, ezen mondatok előtt néhány héttel/hónappal még épp az ellenkezőjét mondták ugyanők: „nem kell félni, nem fog fájni”.
A családom túl szent ahhoz, hogy egy bejegyzésem említsem őket azzal, hogy mi minden történt az idei évben, így csak egy mondatban: családom iránti határtalan szerelmem nem szűnik, kimondhatatlanul hálás vagyok Istennek értük. Olyan csodás feleségem van, amilyet álmodni sem mertem volna; két olyan gyermekkel, akik a megtestesült (kis Gabi és kis Balázs) csoda! Egészségesek, életre valóak! Köszönöm őket Istennek!
Nagyon sokat tanultam idén. A hitről, a szolgálatról, az emberekről; arról, hogy hányféle igazság létezik egy-egy ember számára, s arról, hogy nekem mi fér bele az életbe, s mi nem. Változott egy nagyon fontos dolog: nem a környezetemtől, és a körülményeimtől függ az Istenbe vettet hitem mértéke, és alakulása.
December 19.-én délután, egy nagyszerű előző esti Istentiszteletet követően, egy kis karácsonyi koncertet adtunk a HÉV- Csapattal. Azt hiszem, hogy ettől a szombati iszonyatos havazástól csak még izgalmasabb lett a délutánunk. :-) Túl sok információm ugyan nincsen, de eddig annyit hallottam, hogy jól sikerült ez a koncert. Nekem ennyi is elég most a boldogsághoz.
Miután vége lett a koncertnek, tudatosult bennem, hogy idén már nincsen dolgom. Pihenés következik! Illetve, majd, ha hazavergődtünk a 30 centis hóban Szentendrére. Hazafelé is másfél óra. Izgalmas volt. De, hála Istennek, baleset nélkül közlekedtünk ezen a napon is!
A háttérben már zajlik az elméleti tervek tervezése… Mi is lehet(ne) jövőre a nagy durranás? Rengeteg ötletem, tervem van, remélhetőleg minél több sikeres lesz ezek közül…
Most pedig következik a pihenés. A jól megérdemelt.
