Mozgalmas egy hét. Kislányunk születése papír szerint május 31.-re várható. Én persze, nagyon reménykedek, hogy nem pont azon a napon fog világra jönni, hiszen egész napos, olyan elfoglaltságunk lesz, amit nem lehet lemondani, vagy elhalasztani.

         Az egész hét várakozásban telt. Gondolatban már régen a születés körül járok, valahogy állandó jelleggel magasabban pörög az „alapjáratom”, mint szokott. Kicsit izgulok. De persze, nagyon várom már a nagy napot!

         A munkában egész héten rendes pörgés volt, így nagyon hirtelen ért, hogy már nagyon közel a hétvége.

Sárospatak

        Csütörtökön reggel útra keltem, keltünk. A csapat a XI. kerületben találkoztunk. Előtte, még szerdán délután kiderült, hogy mégsem lesz olyan egyszerű az utazás... Egy hatszemélyes, nagyszerű Mazdával mentünk ugyanis, de kiderült, ezért is nekem kell menni, elhozni. Elég hosszú a hetem, a szerda pedig kifejezetten gyilkos volt, így nem repestem a boldogságtól, de aztán a megadott időben (este 8 után) sikerült mindent elrendezni.

        Csütörtök reggel szépen sütött a nap. Összekészítettem minden cuccomat, és irány! A csapattal aztán átvergődtünk a városon, és nagy nehezen az autópályára értünk. Mivel nekem Miskolcon egy tárgyalásom volt még, ott megálltunk. Eléggé feszült voltam a tetemes késésünk miatt, de, Istennek hála, nem volt probléma, sőt. Jól sikerült a megbeszélés is, így már sokkal nyugodtabban mehettem tovább.

         Sosem jártam még Sárospatakon. A környékén sem. Ahogy utaztunk, egyre inkább erősödött benne a gondolat, amit már Nemesbikken is éreztem: venni kell egy telket, kis házat valahol, ezen a környéken. Olyan gyönyörű, csodálatos, nyugodt ez a vidék. Hihetetlen, micsoda ihletet lehetne itt meríteni az erdőkben, a szántóföldeken.

         Megérkeztünk Sárospatakra, és bementünk megnézni a művelődési központ termét, ahol a koncert lesz. Nagyszerű! Remek! Az akusztikától a megjelenésig, minden kiváló! Ráadásul egy versenyzongora is várt ránk, vagyis arra, hogy használjuk. Előző nap hangolták. Csodás hangja és megjelenése volt. Annyira más a „feeling”, amikor egy valódi zongorán játszhatok. Igaz, kevesebb a mozgásterem, ha ülök, de az élvezet az nem pótolható.

        Igen jó hangulatban készültünk a koncertre. Felálltunk a színpadra, és kezdetét vette a délután. Jó meleg volt a színpadon, a reflektorok rendesen fűtöttek, így kisebb szauna élményem volt. Kissé döcögősnek éreztem valahogy a koncertet. Éreztük, hogy valamit csinálni is kéne, így szegény Edit köhögő rohama is kapóra jött (hála Istennek, hamar rendbe jött). Némi pihenőt kaptak az énekesek, Bélával pedig eljátszottuk a Homokba írva című dalt – mondanom sem kell, versenyzongorán ez több, mint élmény –, valamint a Szeretet dalt. Ez utóbbinál néhány fiatalabb jelenlévő fel is jött a színpadra. Hála Istennek, lazult a helyzet.

          Néhány dalt eljátszottunk a Gospel című lemezről is, így, azt gondolom, igen színes volt a repertoár. Tamást nagyon hiányoltam, állati jó lett volna egy „trió”, de így is kiváló volt!

         Utolsó utáni dalnak eljátszottuk a „Bocsi” című dalt. Szeretem ezt a dalt is. Meg mindet. A koncert végén azt kívántam, bárcsak így, most kezdődhetne az egész... :-)

         A koncert után találkoztam egy kedves régi ismerőssel, Dáviddal. Odajött, és megkérdezte: „Szia Balázs, ugye emlékszel rám?” - ez az a kérdés, amitől rettegek... Gyorsan pörgött az agyam, mondtam, „persze, ha megmondod, ki vagy”. Aztán leesett. Néhány éve, amíg Pesten is volt dolga, olykor eljött a gyülekezetünkbe. Beszéltünk néhány szót, jó volt, élveztem. Másodéves teológus Sárospatakon.

          Mivel Edit biztosított arról, hogy lemeózza, mit írok, így nem hagyhatom ki... Kedves emberekkel találkozhattunk 'Patakon is. Igaz, voltak, akik Dávidon keresztül fejezték ki tetszésüket, nem mertek odajönni hozzám. Még mindig nem tudom jól kezelni az ilyen helyzeteket. Nem értem. De kedvesek voltak a hölgyek messzebbről odaintettek. :-)

          A koncert után hivatalosak voltunk vacsorára a hazautazás előtt. Egy nagy csapat fiatallal vacsoráztunk együtt. Kissé furcsa volt belépni az étkező helyiségbe... A tüsihajú zongorista... Vacsora közben gyors helycserét kezdeményeztem Edittel... Jobb a békesség. Nagyon finom bort is kóstolhattunk. Pazar volt.

         Vacsora után megnéztük a református templomot. Ahogy beléptem, megszállt a Beregszászon töltött nap emléke. Gyönyörű ez a templom! Arról nem is beszélve, hogy a koncert után a vacsoránál is „találkoztam” egy zongorával, majd itt, a templomban szintén... Annyi remek hangszer van itt, hazavinnék egyet... :-)

          Micsoda békesség van ebben a templomban. Ihletet adna, ha egy ilyen templomba járhatnék be gyakorolni, dalt írni... Milyen jó is lenne, Isten házában írni a dalokat... Tudom, érzelmi túltengés, de akkor is.

         Hazafelé már nagyon vártam, hogy otthon legyünk. Fáradt voltam. Pesten elváltak útjaink, és fél tizenegy körül hazaértem. Jó volt újra látni Gabit és Kornélt.

        Most, hogy itt a hétvége, végre együtt a család. Két nap, amikor sehova nem megyünk, és igazából semmit nem csinálunk. Akár szülhetnénk is, de valahogy azt gondolom, nem ezen a nyugis hétvégén fog megszületni a kisbabánk. Túl idilli lenne. :-)

        Néhány dolog kezd bennem megérni, amik foglalkoztatnak mostanában. Bűnbánat és hálaadás. Milyen sokszor nem élek egyikkel sem. Gyakorta csak megszokás a számvetés az életemről, nem pedig őszinte, mély önvizsgálat.

        Isten pedig figyel rám, és szól. Nem helyes a felszínesség. Én pedig mélyebbre akarok ásni. Újra. Feltöltődni – újra. Hallani, hogy szól hozzám – újra és újra. Találkozni Vele – újra. Tényleg.

         A Zsoltáros gondolatai ébresztettek rá, hogy változtatnom kell: „Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.” (Zsoltár 40/6). Ha csak az elmúlt hetet veszem alapul, akkor sem tudom hirtelen, milyen sok csoda történt velünk. Isten velünk van!