Második napunk volt a billentyűk felvételét illetően a csütörtöki. Felemás érzésekkel értem haza, az idei év eddigi négy hete nagyon erős. Fáradt vagyok, mármint így fizikálisan esne már jól legalább egy nap pihenés, munka, telefonálás, és gondolkodás nélkül. Csak Ő és én.
A zongora rögzítésre került, most ennek a szöszözése következik, hallgatom én is, figyelem, hogy hogyan lehet valakinek ennyire brutálisan gyors keze, mint Donátnak. Hihetetlen némelyik szólója.
Este gyorsan irány az ágy, alvás... az elmúlt napok, hetek eseményei pörögnek újra és újra az agyamban; visszajönnek az esztergomi emlékek a dob és basszusgitár felvételről, az a néhány nagyon komoly mondat, amit Bécivel váltottunk, impulzusok mindenfelől, mintha az agyam nem akarna, vagy nem tudna kikapcsolni egyetlen éjszaka alatt. Furcsa. Legalább biztos lehetek abban, hogy tudok gondolkodni. :-) Azért, ez is valami. :-)
Kaptam egy linket, amin valamilyen furcsa oknál fogva ismét kavarodás van a HÉV csapatot illetően. Egyfelől, mert HegyRE Épült Város nevet kaptunk, másfelől, mert valamiért debreceni csapatnak tituláltak bennünket. Hm... Remélhetőleg hamar javításra kerül az információ.
A pénteki Istentiszteletet már nagyon vártam. Minden szempontból. Újra otthon lehettem. Egy dolog fogalmazódott meg bennem nagyon erősen: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak rajtam keresztül” (János 14/6) – mondja Krisztus saját magáról. Én mégis, sokszor nem követem őt. Most helyre került bennem az, hogy nekem személy szerint mit jelent Őt követni, mit jelent Vele járni. Ez a pillanat, amikor leesett, és megértettem, mit kell tennem, többet jelentett ezen az estén mindennél. Ő szólt hozzám. Ezek után már semmi nem számított! Tudom, merre kell mennem!
Irányba álltam, és ezt fogom tenni a továbbiakban mindenkivel, együtt a HÉV csapattal – irányba állunk. Együtt. És elindulunk. Együtt. Izgalmas!
