Napló - Az élet az Élet?!

            A héten is kegyelmes az én Istenem. Már megint. Olyan helyzeteket és lehetőségeket ad olyan napról napra, hogy én magam csak bámulok. A munkában kérdezik is a kollégák, hogy mit csinálok, amitől így megy? Nem tudtam konkrét választ adni, így annyit mondtam: isteni csoda.
            Sokszor gondolkodok úgy, hogy én bizony alkalmatlan és méltatlan vagyok arra, hogy Isten rám bízzon feladatokat, hogy szeressen engem, vagy, hogy bármi jót kapjak Tőle. Nyilván, ebben semmi újdonság nincsen, alkalmatlan és méltatlan az egész emberiség arra, hogy Isten kegyelméből részesüljön.
            Azonban, Isten, valamilyen furcsa okból választott magának egy hobbit: szereti az embert. Éppen ez a szeretet és a kegyelem az, ami átformál(t).
            Isten úgy lát engem, és az embert magát, mint szeretetre méltó lényt. Úgy lát engem, mint aki teljesen alkalmas arra, hogy jót tegyen; használhatónak tart. Az Ő szemében sokkal többek vagyunk, mint hinnénk.

             A ma reggel olvasott bibliai szakasz nagyon megfogott:   „Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy valóban megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket. Így fogjátok megérteni, milyen gazdag és nagy az az örökség, amit Isten a népének akar adni” (Efézus 1/18).
            Itt a Páska ünnepe, amely számomra nagyon is összekapcsolódik ezzel a fenti szakasszal. Ha Istenhez fordulok, és elhiszem azt, hogy Ő tudja, mennyire vagyok jó és alkalmas az Ő számára, akkor megnyílik a világ. Hirtelen tényleg meglátom, milyen jó reménységre hívott el engem az Isten; nyomban meglátom, milyen csodát akar adni nekem Isten.

 
            Tavaly, nagyjából pont egy éve, felhívott valaki, aki semmit nem tudott az akkori eseményekről az életünkben, és azt mondta, nincs a helyén a gondolkodásom, mert nem merek Istennek hinni, és nem merek nagyokat gondolni, álmodni.
          Furcsán érintett, nyilván, egy ilyen telefonhívás. Idővel azonban rájöttem, hogy igaza volt az illetőnek. Isten néha furcsa módon tud hatni rám, ránk. Ha már nem hallom meg, ahogyan Ő szól, akkor valaki máson keresztül jut el hozzám a lényeg.

          Csupán a gondolkodásomtól függ, hogy hova jutok. Elhiszem-e Istennek, hogy gazdag az az örökség, amit nekem akar adni, hogy jó-e a reménység, amire elhívott? El akarom hinni.
            Sajnos nem mindig megy minden simán, és az elképzeléseknek megfelelően, de azon vagyok, hogy mindig nyitva legyen a szemem és a fülem, hogy lássam, halljam, mi az, amit Isten nekem készített.