Nagyon nehéz röviden összefoglalni, mi mindent éltünk meg ezen a csodálatos hétvégén. Ami ismét bebizonyosodott, az az, hogy Isten valóságos. Mindenhol.
Pénteken délután egy órás késéssel, végül 4 órakor sikerült elindulnunk Budapestről. Debrecenben felvettük még a dobosunkat, így hat igazi „vadállat” foglalt helyet a kisbuszban: Révész Bazsi, Gábor, Robi, Szentkirályi Jani, Tamás, és jómagam. A zenekar másik része, a lányok, és a hangtechnikát szállító teherautó még délelőtt útnak indultak – az ő javaslatuk az volt, hogy be kéne mikrofonozni a buszunkat, hogy ne maradjanak ki semmi jóból. :-) Szerintem mindenki egyetértett azzal, hogy jó volt, hogy nem tettük ezt meg… :-)
A határig semmi érdemleges nem történt, eltekintve attól, hogy ekkor már fájt a hasunk, és a torkunk a sok röhögéstől. A határon átlépve a félelmeim kezdtek erősödni, és őszintén szólva, a Nagyváradot elkerülő forgalmi úton haladva vissza szerettem volna fordulni. Aki látta a Motel című filmet, annak talán elég annyi, ha a film végéről megemlítem azt az ipari parkot, ahol a legnagyobb vérengzés folyt – dettó így nézett ki a környék, ráadásul hiába volt még korán, már totál sötét volt, és ez a cseppet sem bizalomgerjesztő környék csak rátett egy lapáttal a fáradtságra.
Végül körülbelül este 10 óra körül érkeztünk meg, hála Istennek, minden gond nélkül. Jó volt megölelni a többieket, egy kicsit még zrikáltuk is egymást, aztán gyorsan aludni mentünk, mert reggel hét órakor már a reggeli várt ránk.
