„Aki tehát elismeri az emberek előtt, hogy hisz bennem, arról én is elismerem mennyei Atyám előtt, hogy hozzám tartozik. Aki viszont letagad engem az emberek előtt, azt én is meg fogom tagadni mennyei Atyám előtt” (Máté 10/32).
Húúú, hányszor állították emberek erről az igéről, hogy azt jelenti: állandóan, úton-útfélen nyomatni kell mindenkinek, hogy „én hiszek Jézusban”… Milyen rosszul sülnek el az ilyesmik… Bölcsesség….!!!
Remek alkalomnak tartom például, hogy, amikor a fodrásznál ülök, beszélgessek Istenről a fodrásszal. Ha nem tetszik neki, amit mondok, legfeljebb belenyír a hajamba… rosszabb úgysem lesz :-)
Remek lehetőség megélni ezt az Igét, amikor egy-egy beszélgetés során, emberek megkérdezik, mitől van ilyen sok energiám, miért ragyog a szemem? Jó elmondani nekik, hogy nem a kávé hatására csillog a szeme, és van sok energiám, hanem Isten kegyelme éltet – máris van lehetőségem elmondani, hogy például, évekkel ezelőtt honnan szedett fel Isten engem; mi minden csodát éltem meg Ővele.
„Úgy küldelek most el benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Ezért, legyetek okosak, mint a kígyók; és ártatlanok, mint a galambok” (Máté 10/16).
Nos, ez kiváltság, mert Krisztus bízik bennem is annyira, hogy engem is megbíz azzal: hirdessem az örömhírt. Ezek szerint, Ő képesnek tart engem arra, hogy Őt képviseljem! Ha pedig, Ő így lát engem, akkor én hajlandó vagyok elhinni Neki, amit rólam mond, és gondol!
Másrészt pedig, kihívás, mert a szangvinikus vérmérsékletem nem minden esetben tökéletes –és így finoman fogalmaztam. Mint bárány a farkasok között. Effektív, egy igazi „Survivor-show” :-)
Krisztussal azonban biztos, hogy sikerült túlélni, sőt, megélni azt, amire Ő elhívott, ezt pedig úgy nevezik: győzelem!
Bárány a farkasok között… szelíd, nem pedig vadállat. Küzdelmes, kihívásokkal, sok-sok „kalanddal” teljes, gyönyörű, izgalmas, sosem unalmas élet.
Nagyon örülök, hogy Jézus Krisztus engem is ilyen kiváltságban részesít! Köszönöm!
„Aki próbálja megtartani az életét, az elveszíti azt. Aki viszont elveszíti az életét miattam, az megtartja” (Máté 10/39).
Annyiszor gondolkodtam rajta, vajon mit jelent ez? Aztán arra jutottam, hogy: ha nem vagyok hajlandó a változásra adni magamat, arra, hogy változtassak néhány dolgon, ami valójában gátol, és csak az én elképzelésem szerint jó nekem, akkor elveszítem az életemet; pedig, valójában azzal, hogy megpróbálom elhitetni magammal és mindenkivel, hogy amit és ahogyan csinálok, az jó, próbálom megtartani az életemet. Igaz, hogy pusztán önös, és saját elképzeléseim szerint, ami nem visz előrébb.
Idővel, azt hiszem, elkezdtem megtanulni, hogy jobb a változás, mert Isten, eddig még sosem vitt bele olyan, változásra ösztönző helyzetbe, hogy nekem rosszabb legyen! Mindig csakis jobb lett!
Hajlandó vagyok feladni a saját elképzeléseimet, hogy Isten, valami sokkal jobbat adjon nekem.
Hajlandó vagyok feladni a saját elképzeléseimet, hogy Isten, valami sokkal jobbat adjon nekem???
Amikor ilyen, változással teli helyzetbe kerülök, bizony, van, hogy nagyon nehéz magamat meggyőzni arról, hogy jobb nekem, ha úgy csinálom, ahogy Isten szeretné.
Aki nem küzd ilyesmivel, bármekkora keresztény is, szerintem nem mond igazat.
Egy biztos: megéri meghozni a döntést, és Istenre bízni a többit.
