Tegnap délután eszméletlen sokféle hatás ért, és bevallom, tegnap fogalmazódott meg bennem igazán az, hogy mit gondolok: elegem van abból, hogy állandó lelki támogatást, és lelki bíztatást nyerek a Bibliából. Egyszerűen, szükségem van arra, hogy mostmár fizikális szinten is lássak előrelépést. Őszintén elmondtam Istennek – megint –, hogy az erőm véges. Még most is az a benyomásom, hogy Isten nagyon erősen próbára tesz a hitemben, és az ígéreteim betartásában. Ami egyfelől jó, másfelől viszont nehéz.
Beszélgettem valakivel, aki azt mondta, hogy olyan mélységig kell most lemennem, amire évek óta szükségem volt már, ahhoz, hogy megfelelően Istenre legyek utalva. Ezt el is fogadom, mert így vélem magam is, csupán, emberileg már tényleg nehéz tud lenni a helyzet: a kitartás, a reménység; olykor nehéz imádkozni, dicsőíteni.
Azt gondoltam januárban, hogy a „fűrészporos”, nehézkesen induló imádkozás és dicséret ideje már lejárt. Hát nem. :-) Olykor valóban szükséges a megpróbáltatás. Még mindig Jób, Dániel, Dávid és Pál apostol esetei vannak előttem a Bibliából. Ők sem voltak egyszerű helyzetben, ők is voltak olykor kipukkanva, és kiakadva, de Isten nem hagyta őket cserben.
Tegnap este a szolgálókkal volt egy remek megbeszélésünk, nagyon élveztem, hogy alakulnak a dolgok. A nehézségek persze velejárói, amolyan szükséges rossz, az életnek, de együtt vagyunk, és küzdünk. Tegnap, ahogyan dicsőítettünk, akárcsak pénteken, most is a közösségnek és a közös imádatnak az erejét és fontosságát éreztem.
Azt a dalt énekeltük, hogy „Jézus, szeretett Uram; Jézus, én nem hagylak el soha…” Nagyon szeretem, mert jó a dallama és a szövege is, főleg az a „Démollos” lemenet teszik benne, no, mindegy.
Ahogy énekeltünk, egyszercsak megvilágosodott előttem, hogy mit éneklek. Hirtelen szikla szilárddá vált bennem a Megváltó valósága, és élete. Jézus, én nem hagylak el soha! Krisztus pedig azt mondta „Ne feledjétek: veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig” (Máté 28/20). Nem veletek leszek, hanem, veletek vagyok!
Gabival közösen is igen sok nehézségen megyünk át, de tegnap este, amikor hazajöttem, azzal fogadott, hogy üljünk le, mondjuk el Istennek, hogy bármi is van, mi Benne bízunk, és az érzelmeinktől függetlenül, e szerint éljünk.
Délután beszélt egy igen kedves ismerősünkkel telefonon, aki a legszélsőségesebb produkciókra képes. Ha rossz kedve/napja van, akkor nem lehet hozzászólni, mert képtelen kultúráltan kommunikálni, ugyanakkor, más helyzetekben úgy képes Istenről beszélni, hogy elhiszem neki, hogy ő ismeri az Istent – a bónusz pedig, hogy soha az életben nem láttam még az arcán semmilyen kifejezést. Mindig ugyanúgy néz. Akármi van.
Isten azonban nem úgy gondolkodik, ahogyan én, erre már rájöttem, bár tény, hogy nekem, mint embernek, azért olykor nagyon-nagyon fontos lenne, hogy lássak valami visszacsatolást, emberi síkon. Nagy küzdelmem, hogy úgy fogadjak el embereket, ahogyan vannak.
A lényeg: amíg én feldúltan, és rendkívül megkeseredve a szolgálói megbeszélésre tartottam, Istenhez kiáltottam, és könyörögtem, hogy segítsen! Kértem, hogy történjen végre VALAMI! Az első, fizikális visszacsatolás még este megérkezett, a közös összefogás, és a kitartás kinyilvánításában. Hála Istennek! A lelkiállapotom is helyreállt attól, hogy tudhatom, nem vagyok egyedül, hanem közösen tartunk ki Isten mellett!
Bevallom, olykor azon gondolkodom, hogy felelőtlenül döntöttem-e, amikor azt mondtam: Istenből többet akarok. Ugyanis azóta történnek óriási támadások az életünkben. Néha azon gondolkodom: minek tettem ki valójában a családomat? De mindannyiszor rájövök, hogy Isten nem ember, aki a bajban elhagy. Isten Isten. És én, elismerem Őt Istennek. Tudom, hogy megsegít.
A gyüliben, játsszuk a Hillsong „He’s Real” című dalát, amit lefordítottam. Mostanság állandóan visszatér ez a dal a gondolataimba, talán nem véletlenül. „Az én Istenem sosem hagy el, velem van egész életemben… Sosem késik, és sosem siet, biztonságban vezet engem…” Fantasztikus! Főleg, hogy a dicséret valóságos, és működő!
Két hét után ma, csütörtök reggel tudtam újra úgy egyedül dicsérni Istent, hogy biztosan tudom, volt értelme, és Isten velem van!
Reggel, Kornél ismét igen korán kelt, hármonegyed hatkor. Este elaludt 6 óra körül, 10 után felébredt, kicsit játszott, aztán visszaaludt, éjjel is csak egyszer volt fent, tehát nincs panasz, csak nem értem, miért kel fel már 6 előtt? 8 óra után aludt vissza.
„Mindenki, aki meghallgatja szavaimat, és meg is teszi azokat, olyan, mint a bölcs ember, aki sziklára építette a házát. Esett az eső, és jött az árvíz, fújt a szél, és rátört a házra. De az nem dőlt össze, mert sziklára alapozták” (Máté 7/24-25).
Ma leesett, hogy rólam szól ez az Ige. Azt gondolom, hogy az alapom jó, mert Krisztus az. Valószínűleg most van a vihar. Lehet, hogy egy-két cserepet letép a szél, vagy betöri az ablakot, de, hogy összedőlni nem fog a ház, az biztos!
„A reményem csak Te vagy, Úr Jézus… Korán reggel, és késő éjjel a reményem csak Te vagy” – ahogy tegnap énekeltük ezt a dalt, remek megvallás lett.
A reményem csak Te vagy, Úr Jézus!
