Napló - Az élet az Élet?!

             Ma délután Kornél teljes támaszkodás nélkül, egyedül felült. Eddig is ült, de támaszkodott a kezén; mostmár nem :-). Sőt, kapaszkodva már bárhol feláll, asztalnál, széknél, ágynál.

             A tegnapi nap egy része igencsak feldúlt, így ma jó volt lazítani, és kikapcsolódni. Még most is azt mondom, változtatni kell bizonyos dolgokon, ha a dicséretet fontosnak tartjuk. Isten annak tartja – kérdés, hogy az Egyház minek tartja? Ha fontosabbak a számok, és a látvány, mint a valódi lényeg, akkor valóban nagy a baj. Ha valaki tudja, hogy ez ellen tenni kell, de nem tesz, akkor is nagy a baj.

            Sokan mondanak sokmindent, de a beszéden, és az egyébként nagyon bölcs dolgok mondogatásán sajnos csak kevesen jutnak túl a cselekvésig.

            Én nem akarok csupán beszélni, és nem akarok csupán hallgatni, hanem, ahogyan a saját csapatunkban is történt, a beszédet követően cselekedni akarok; és segíteni másoknak, hogy cselekvők legyenek.

            Bárcsak felnyílna a szemük a nagy pozíciókban ülőknek, hogy mi is a fontos… nem holmi (egyház) szabályzatok, hanem az, amit Isten mond.

            Bevallom, bár nagyon jó kedvem van, kissé elkeserít a helyzet, hogy látom, mennyire messze vagyunk /vannak sokan/ attól, hogy részesei legyünk Isten munkájának, dicsőségének.

            Elszomorít, hogy látom, vannak (nem kevesen), akik belefásulnak a szolgálatba, saját és önnön hibájukon kívüli okokból is; belefásulnak a harcba.

            Bízom benne, hogy leszünk elegen, akiket Isten tud a frissítésre, és a továbblépésre használni; használni arra, hogy másoknak segítsünk. Jó lenne ha lenne már igény a továbblépésre…