A még csendes város, a folyó melletti fák és bokrok sokszínűsége, a „családos” vadkacsák élete is mind magával ragadott pár pillanatra, és úgy éreztem, hogy a teremtett világ csodájának lehetek részese.
Emocionális vagyok, így határozottan megpróbáltam nem az érzelmeim alapján „lényeget” keresni a mai szakaszban, amit olvastam. Azonban Jakab levele olyan „tömény”, hogy eszembe sem jutott végigszaladni a következő szakaszon, ami a sorban jött; inkább igyekeztem minden szót megízlelgetni, és minden mondatot megbecsülni.
„Boldog az az ember, aki kiállja a próbát, mert megkapja az örök élet koronáját. Ezt ígérte Isten azoknak, akik szeretik Őt” (Jakab 1/12). Ahogy a Duna partján ültem egy kövön, annyira magával ragadott a miliő, hogy el is feledkeztem mindenről, ami körbevesz, és a nagyvilágról. Csak imádkoztam, elmondtam Istennek, mennyire hálás vagyok Neki az életemért, a családomért, azért, hogy zenész lehetek, és hogy folyamatosan vezet, tanít a valódi dicséretre és imádatra. Ahogy ott ma reggel minden megszűnt, teljesen úgy éreztem, hogy csak a Teremtő van és én a világon. Annyira közelinek és személyesnek éreztem az Atya Istent. Csodás volt!
Amikor ezt az Igét elolvastam, hirtelen győztesnek éreztem magamat. Egyre jobban az az érzésem, hogy a „szabadulás ideje” közel van. Bár még tart a próba, ez a koronás dolog nagyon szimpatikus nekem… :-)
„Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek (Nap, Hold, csillagok) Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik, mint az égitestek fénye. Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „megszült” bennünket az igazság üzenete által. Így lettünk a teremtményei közül a legfontosabbak” (Jakab 1/17-18).
Tegnap lejegyeztem a gondolataimat, véleményemet arról, hogy mennyire fontos, hogy tisztában legyünk azzal, kik is vagyunk valójában, és ne egyfajta „ösztönös” álszent hozzáállása legyünk keresztények, hanem legyünk bátrak, mert Isten a bátorságra szólít fel bennünket; és legyünk büszkék arra, hogy Isten gyermekei lehetünk - teremtményei közül a legfontosabbak. Ma, a fenti szakasz nyomán megerősödött bennem az, hogy jól gondolom, amit gondolok. :-) De ezt most nem ragozom tovább.
Jakab levelében nagyon komoly figyelmeztetéseket is találtam, elsősorban a beszédre vonatkozóan, amely téma, azt gondolom, nagyon komoly, és kemény „ügy”; hiszen a mai szleng, és az általános beszéd is meglehetősen „szabadszájuvá” tette az embert – vagy az ember a beszédet. Sokan sokféleképpen beszélünk, használunk különböző „trágár lájt” J kifejezéseket, amelyeket már-már természetes módon beépítettünk beszédünkbe. Sokan mondják, hogy egy-egy „vazzze” még nem a világvége, és hogy ez természetes szó, mégis, ha valaki használja a mindennapokban ezt a szót – akár magam is –, egy templomi prédikációban mégsem hallani ilyet… miért is? Vajon azért, mert trágár a kifejezés, vagy ezt is a „nemakarokmegbotránkoztatnisenkit” témával magyarázzuk, vagy álszentek vagyunk, és valójában helytelennek tartjuk a szó /és bizonyos szavak/ használatát, de lusták vagyunk ahhoz, hogy leszokjunk róluk?
Nem tudom pontosan, mi a valóság; azt sem állítom persze, hogy helyes, vagy helytelen a használata néhány ma már elfogadott „elferdített” trágárságnak; azt gondolom, mindenki maga tudja elmondani, hogy mi a helyzet a kifejezésekkel, és a beszéddel.
Vannak, akiknek lelkiismereti gondjaik vannak ezekből a szavakból, vagy a még durvább, egyébként „valós” káromkodásokból. Saját magamat megítélve, nem tudom, hogy rosszabb-e a valós káromkodás a szleng trágárkodásnál – azt gondolom, egyik sem jó. De baromi nehéz változtatni a beszéden.
Egy dolog biztos, az Ige világosan szól erről: „Ha valaki istenfélő embernek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor becsapja magát. Az ilyen vallásosság semmit sem ér!” (Jakab 1/26)
Semmiképpen sem szeretnék vallásos lenni, inkább igyekszem továbbra is változtatni a beszédemen.
23.30
Holnap reggel fél hatkor kelni kell, mert 8 órára már Bicskén kell lenni, beállás, próba, aztán fél tíztől szolgálat. Reggel még Kornélt is össze kell „pakolni”, és a cuccainkat is, még jó, hogy csak egy fél napra megyünk… :-)
A ma esti gyüli alkalom fantasztikus volt – ismét. Igaz, kissé fáradtnak éreztem magunkat, de mindenki szépen félretette a dolgokat, mert már az elején érezhető volt, hogy az Élő Isten velünk van! A tanítás elképesztő volt, nagy szükség van a megerősítő, bátorító, és helyreállító témákra, amiken éppen sorban haladunk. Nagyon áldott, értelmes és eredményes volt a tanítás.
A dicséretben nagyon jó volt újra találkozni Istennel. Észre vettem, hogy a csapat egyszerűen odateszi magát a közös imádkozástól kezdve, és egyszerűen csak úgy, ahogy vagyunk, szeretjük dicsérni az Istent, és ez átragad a környezetünkre is. Hála Istennek!
Hazaértünk kb. 10 órára, Kornél felébredt, most néhány perce aludt el, egészen eddig viháncolt, kacagott, mászkált a nappaliban, játszott – azt hittem nem fog elaludni már. Annyira vidám volt, mintha reggel lenne, és kialudtan ébredt volna fel.
De, végre béke, és nyugalom – irány az ágy, és alvás, már csak hat órám van…
