Még jó, hogy utána késő reggel Kornél aludt egyet, így volt időm regenerálódni. Kár, hogy így elrontottam a reggelt, de nem ez alapján megy tovább a napom. Helyrejöttem, felébredtem, nyújtózkodtam, és már minden jó. Az idő is – végre. Tegnap délután egy 20-25 perces vihar volt, jéggel, széllel – ha már lúd, legyen kövér. :-)
Elérkeztem Jakab leveléhez a Bibliában. Anno, néhány évvel korábban, egy egyhetes ifjúsági kenutúrán az egész Jakab levelet megtanultuk kívülről. Jó volt. Kár, hogy azóta sokat elfelejtettem belőle, most izgatottan várom, hogy mi lesz belőle friss és új; mi lesz belőle nekem szóló.
Az első rész rögtön olyan szakasszal kezdődik, amelyet már kiveséztem párszor magamnak, mégis, ismét új erőt adott. „A nehézségek a hiteteket teszik próbára. Ha pedig hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket” (Jakab 1/3). Az biztos, hogy próbára teszi a nehézség a hitemet. Igazából nem veti vissza az Istenben való hitemet a nehézségünk, sokkal inkább megerősíti; ha egyre nagyobb a baj, én egyre jobban hiszek az én Istenemben. Érdekes dolog ez, de ezt munkálja ki bennem az élet.
Sokszor gondolkodtam már azon, hogy emberek miért említik meg minden imájuk során, hogy ők mennyire alkalmatlanok és méltatlanok az Isten kegyelmére. Rendben, az ember, mint olyan tényleg totálisan alkalmatlan, méltatlan, és egyáltalán egy senki – Istenhez képest. De Isten mégis másként látja azokat, akik elfogadják Krisztust Megváltójuknak, mert így békességet nyernek Istennel, az Atyával; ezek után pedig, Isten Igéjének fényében nem az alkalmatlanságunkat kell nézni és kántálni. Isten kegyelemből megváltott bennünket. Mert így látta jónak. Szerintem egyszerűen ostobaság az, ha valaki állandóan az önnön alkalmatlanságára helyezi a tekintetét, és a fókuszát.
„Ha valakinek nincs elég bölcsessége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel és nagylelkűen ad, és nem néz le senkit” (Jakab 1/5). Nem szeretnék nagy bibliafejtegetésbe belemenni, de, mivel visszaolvasom időnként a beírásaimat, számomra fontos, hogy mindig leírjam, amit gondolok – ha pedig idővel másként gondolom majd, az sem baj; legalább látszik a folyamat, ahogyan az élet megy tovább…
A fentebbi ige nagyszerű bátorítás; effektíve, olyan hülyéknek is van reménye, mint én. Leegyszerűsítve erről van szó. Ha nincs elég eszem ahhoz, hogy normálisan lássam magamat, és úgy lássam magamat, ahogyan Isten lát engem, akkor kérjek bölcsességet Istentől, hogy nőjön be a fejem lágya, és hadd tudjon megváltozni a gondolkodásom, az értelmem megújulásával. Pofon egyszerű. De nincsen vége.
„De, aki kér, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Mert, aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amiket a szél ide-oda dobál” (Jakab 1/6). Nos, az előző szakasszal együtt érdemes ezt olvasni, mert úgy „üt” igazán. Számomra ez a kéréssel kapcsolatos szakasz nem csupán a bölcsességre vonatkozik, hanem általában mindenre, ami elősegíti a fejlődésemet, és Isten munkájának is hasznos lehet.
Ha kérek az Istentől (mondjuk bölcsességet, hogy ne legyek ostoba), akkor ne álljak már neki újra kihangsúlyozni, hogy mekkora semmi vagyok, micsoda alkalmatlan egy ember, stb.…
Aki kér, az bizalommal kérjen! Az Ige világosan elém teszi, hogy hogyan is kell kérnem. Nem azon kell vacillálnom, hogy vajon Isten szeretné-e, hogy nekem jó legyen – pedig semmi vagyok, és alkalmatlan és méltatlan is, és még ki tudja, min minden NEM vagyok…
Isten kegyelemből megváltott, így már az Ő gyermeke vagyok – sőt örökössé is tett engem, tehát mint fiú, mehetek Istenhez, az Atyához. „És mióta Krisztushoz tartoztok, azóta Ábrahám utódai vagytok. Isten ígérete szerint így örökösökké lettetek. Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá” (apuci, apuka – Jézus korában az izraeli gyermekek így szólították édesapjukat), azaz „Édesapám”. Így azután többé már nem vagy szolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá” (Galata 3/26,29; 4/6-7).
Egyértelmű, hogy nem jó többet képzelni magamról, mint ami vagyok, de akárhogy is nézem a Bibliát, Isten gyermeke Valaki, és nem senki! Én pedig Isten gyermeke vagyok, ami óriási kiváltság, nem is tudom eléggé megköszönni Istennek!!
Szeretem, ha Isten Igéje megnyílik előttem, és megtanít dolgokat, akár triviális dolgokat is. Mára tudom, mi a feladatom: úgy kell magamat látnom, ahogyan Isten lát engem. Az Ő gyermekének lát, akit szeret, és nem néz le. El kell fogadnom újra Isten kegyelmét, a megváltást, és nem azon töprengeni, mi NEM vagyok, hanem azon elmélkedni, Isten kegyelmén keresztül ki vagyok! Gyermek és örökös társ is!
