Tegnap este elmentem sétálni egy kicsit, hogy kiengedjem a gőzt, és olyan dolgot éltem át, amit legutóbb a lakásvásárlás előtt. Úgy vélem, valóban beszélt hozzám Isten. Nem mondom meg mit mondott, mert az privát dolog.
Amikor a lakásvásárlásban voltunk, eljöttünk megnézni egy lakást Szentendrére – amit végül meg is vásároltunk. Körbenéztünk mindent, Apósommal, aki szakember, is megnézettük, és beleszerettünk. Amikor kimentünk a lakásból, azt mondtam Istennek, hogy „nagyon szeretném”. Ezután, úgy hallottam, mintha azt mondta volna: „ha akarod, a tied”. Nem tudtam mire vélni, ritkán élek meg ilyen világosan „jelenést”; de, a lakás a mienk lett…
„Ezért hát, őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! Legyetek türelmesek és kitartók! Miután mindent véghez vittetek, amit Isten akar, meg fogjátok tőle kapni, amit ígért… Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek” (Zsidó 10/35-36; 39).
Megint valami „furcsa véletlen folytán” egy bátorítás, ami teljesen belepasszol a tegnap este megélt, és úgy vélem, Istentől kapott megnyugtatásba.
Azután elkezdtem Isten Igéjét olvasni, és egyszerűen csak szeretni, és dicsérni Őt. Érdekes módon, amint a fókuszt helyre tettem, és a szememmel Őrá néztem, a problémáim elkezdtek megoldódni, megszűnni.
Valaki azt mondta nekem, hogy az ember mindig küzd valamilyen nehézséggel. Bár valószínűleg tényleg így van, szeretném azt hinni, hogy nem. Azonban, teljesen mindegy, hogy nehézségben vagy éppen könnyebbségben élek, ha nem Istenre helyezem a fókuszt, akkor bukom az egészet. Ha nem a 121. Zsoltár szerint „nézek” és „látok”, akkor értelmetlen az egész; helyzettől függetlenül.
„Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és földet. Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ!” (Zsoltár 121/1-3).
A nehézségben, vagy a jobb időkben könnyebb Istenre nézni, és Őbenne megmaradni? Azt gondolom, hogy az ember önző mivoltából kifolyólag hamarabb, és „jobban” megtér, ha nehézségbe kerül. Ha a dolgok jól mennek, hajlamos az ember – általában – kicsit leereszteni, és ellustulni.
Azok a leckék, amiket mostanában tanulok, nagyon megedzenek – úgy érzem. Szellemileg mindenképpen megerősít ez az időszak, és arra készülök, hogy a jó időkben még inkább tudjak hálás lenni Istennek. Nem szabad a múlton bánkódni, vagy merengeni, de biztos, hogy vissza fogok nézni, hogy újra és újra felgerjesszem a hálát a szívemben Istennek azért, hogy honnan is hozott ki engem és a családomat!
„Szemeimet a hegyekre emelem” – a jó időkben is jó helyen kell tartani a fókuszt! Hiszek abban, hogy így lesz, és Isten megsegít majd ebben is, mert én jó helyen akarom tartani a szememet – az én Istenem arcát akarom keresni szüntelen.
Én abban hiszek, hogy a Mennyből küldték hozzám a dalokat, és ezt tapasztalom meg. életet látok és élek meg a dalok éneklése, játszása közben.
