Demjén Rózsi egyik lemezének az a címe, hogy „Álmok, Csodák, Szerelmek”. Szeretem azt az anyagot, s igazság szerint, a lemez utolsó dala, a Felhőkre festett kép című, az egyik favoritom arról az anyagról. Egyik sora így szól: „Álmok nélkül szürke a végzet, álmok nélkül a semmi többet ér”. Igaz.
Szeretem az álmokat, már, amikor épp nem zuhanok, vagy menekülök valami elől. :-) Szeretem az álmokat, mert túllépnek az agyam korlátain. Minden lehetséges olyankor. Emlékszem, hogy így lett meg a hőn áhított zongorám is. Álmomban volt egy digitális zongorám. Álmodtam róla, hogy játszom rajta, hogy dalokat írok, és használom, és milyen jó lesz. Aztán végül egy annál is jobbhoz jutottam!
A lakásunkkal is így volt. Megláttuk, beleálmodtuk magunkat, és komolyan, mintha hallottam is volna, hogy megkérdezi Valaki: akarod? Ha igen, akkor a tied. Emlékszem, hogy még körül is néztem az utcán, hogy ki szólt?! Annyira valóságos volt. Azóta is ez tartja bennem sok esetben a lelket.
A Bibliában ezt írja az Apostolok Cselekedete 18/9: „Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: <Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass!>”. Nem lehet az, hogy befogom a számat! A megélt csodák, a valóra vált álmok egyszereűen arra kell késztessenek, hogy szóljak, hogy mondjam el, mit tett velem Isten! Másik helyen ezt olvastam a Bibliában: „Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget” (Zsoltárok 127/2).
Álmok, csodák. Egyik követi a másikat, aztán megint az egyik a másikat…
Álmodok. Csodákat. Aztán megtörténik. Ettől olyan lendületet kapok, hogy újra merek álmodni… ez újra megtörténik. Hiszek abban, hogy ha jó dolgokra vágyunk, és jó dolgokról álmodunk, ami passzol abba az irányba, amit Ő képzelt el rólunk, rólam, akkor azok megtörténhetnek, valóra válhatnak.
Az elmúlt hónap során mást semmit nem teszek, mint álmodok. Bátran. És álmomban már szárnyalok! Érzem, ahogyan közeledik a valóságban is ez a szakasz!
Álmodj! Álmodj csodákat! Álmodj, hogy meg is éld a csodákat!
