Visszatérve erre a bizonyos segélykérő hirdetésre. Gabival összenéztünk, és írtunk egy e-mailt, kétség nem fért hozzá, hogy segíteni akarunk Neki. Valahogy igazinak tűnt a segélykérés. Kértünk némi információt. Megkaptuk a nevet, címet, és egy „hálásan köszönjük”-öt. Valósnak tűnt. Jelzem, a mai napig nem találkoztam az illetővel, de úgy tűnik, tényleg szükséget szenvednek.
Küldtünk gyerekruhát, olyat, ami jó állapotban van, és jó szívvel odaadható. Kiderült, hogy a kisbaba mellett egy nagyobbacska (2-3 éves) kisfia is van a hölgynek. Kornél összeszedett néhány kisautót, amit ő küld ennek a kisfiúnak – hogy ne csak a kisbaba kapjon valamit. Boldogan mutatta: Apa, nézd, Kornél odaadja kisfiúnak az autót. És betette a csomagba.
A következő hónapban szintén így tettünk, amint lehetett, és tudtunk, ismét küldtünk csomagot, a valahol a Bakony egyik kis falvában élő Hölgynek, Natáliának.
Jött is többször válasz e-mail a szomszédtól. Nagyon hálásak vagyunk. Senki más nem segített eddig.
Na, itt ledöbbentem kissé. Az Expressen tényleg sok a kamu-hirdetés, de azt főleg az állásajánlatokban találni (tudod, ezek a távmunka című történetek, meg az összes létező MLM, ami mind a legújabb, sőt, még a legújabbnál is újabb, és egyedi, és csúcsszuper). Szóval, alig akad segítség.
Több oka is lehet, nyilván. Egyrészt, már immunisak vagyunk, bocsánat, én vagyok immunis a sok kéregetőre, és a sok átverésre, meg a részegen a szigetre vágyó, jegyre gyűjtő fiatalok láttán; másrészt, sokan tényleg nem tudnak segíteni. Ez tény. Sajnos.
Azt hiszem, szemléletváltásra van szükség. Nekem is. Amikor úgy döntöttünk, hogy küldünk ruhát, és amit csak tudunk ennek a szerencsétlen Hölgynek, nem hittem volna, hogy ekkora nagy a közöny ma Magyarországon. Én ugyanígy közönyös vagyok, tehát nem magamat fényezem! Én éppúgy nem segítek másnak, aki lehet, hogy rá van utalva pedig a segítségre, ahogyan az általam éppen példának vett Hölgy.
Ezúton jelzem, hogy aki tud, és akar segíteni, az vegye fel velem a kapcsolatot: ruhák (gyermek [3 hónapon, és 3 éves], és felnőtt!!), edények, szárazélelmiszer, minden szükséges! Aki adakozni tud, és akar, itt, rajtam keresztül meg tudja tenni (nyilvánosan, ide nem adnék ki címet, nevet).
Ahogyan nem magammal foglalkozom, hanem másokkal, legyen szó arról, hogy meghallgatom a barátomat, akinek bármi baja van, és beszélgetek vele; vagy ruhát adok annak, akinek szüksége van rá; mindegy, csak a lényeg, hogy nem magammal foglalkozom, mindjárt más a világ!
Minden csupán nézőpont kérdése. Ha tudsz adni másnak, már gazdag vagy. Bármit adhatok: figyelmet, szeretetet, vagy fizikai dolgokat, mindegy.
Sok keresztény ember, a beszéde alapján semmiben sem különbözik attól, aki nem hisz, és/vagy azt mondja: Isten hagyjon békén, nincs nem is lesz, baromság, mert, ha lenne, nem lennék ennyire: szegény, elhagyott, magányos, szerencsétlen, stb… Sok keresztény éppúgy panaszkodik, mint bárki más – a nagy átlag (sok nem hívő van, aki totál normális, és panasz-mentes!).
Persze, érthető, hiszen emberek vagyunk, hatással vannak ránk, a bennünket ért körülmények.
Pál Apostol azt írja: „Mert megtanultam, hogy mindig elégedett legyek azzal, amim éppen van… Mert mindenre van erőm a Krisztus által, aki megerősít” (Efézus 4/11-13). Remek példa! Ha törekszem arra, hogy elégedett legyek, és ne a panaszáradathoz csatlakozzak, már tettem valamit Magyarországért, és persze, saját magamért! Nézőpont kérdése!
„Bőkezűen adott a szegényeknek, jótettei soha nem merülnek feledésbe” – írja a 112. Zsoltár, 9. verse.
Emberekről, emberként beszél ez a Viktor!
Igen, politika. Nem tetszik, nem olvasod. Röviden: megnéztem egy 20 perces interjút, amit Bárdos András készített a miniszterelnökkel. Osztották egymást rendesen (másképp kérdezem, hogy ön is értse/ másik példát mondok, hogy megértse, stb), ment az adok-kapok, s végül is az lett, aminek lennie kellett: megmagyarázni a tervezett (ez fontos, hogy jelenleg tervezett) költségvetést, mondván, itt és itt fog a legkevésbé fájni; én jót akarok; az ország érdekeit tartom szem előtt, blablablabla… 20 percen át.
Ez volt a héten, szerdán, vagy csütörtökön (a neten néztem). Pénteken este, a South Park egyik részét már leadták vagy 2x a héten, így elkapcsoltam, és a Hír Tv-re klikkeltem. Éppen a péntek 8 című műsort adták, ahol Rákay Philip, Csermely Péter és Orbán Viktor beszélgettek. Be-beszólogattak Viktornak, és bizony rákérdeztek néhány dologra, amire nagyon kíváncsian vártam a választ. A műsort érdemes megtekinteni a Hír Tv weboldalán.
Ami szembetűnő volt, az az, hogy Orbán Viktor a magyar emberről emberként beszélt. Nem úgy, hogy az embereknek az a dolga, hogy a számok, meg makroadatokl meg egy csomó más számadat a helyén legyen. Magyarországon sok a jól képzett szakember; aki pedig kevésbé képzett, az elég jó fizikumú ahhoz, hogy dolgozni tudjon. Jár a munka lehetősége mindenkinek. Orbán közölte, hogy, amennyiben a választópolgárok bizalmat szavaznak a Fidesznek, akkor a választásoktól kezdve, az ország állapota javulni fog, meg ki fog jönni az ország a depresszióból, és a lenyomott hangulatból.
Ahogyan ő fogalmazott, a Fidesz nem kíván hátat fordítani a magyar embereknek.
Lehetne most órákon át ecsetelni, hogy mi miért tetszett, de nem fogom. Majd így is kapok a pofámra, hogy egy hívőnek indult blogot megint jól elpolitizálok. De a tény, az akkor is tény: a pozitív szemlélet elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország morálisan is, és ne csupán számokban feleljen meg az elvárásoknak. Viktor emberként kezelt bennünket, embereket. Igen, nem vagyok köteles elhinni, hogy amit mond az igaz. Persze, legyen is kétség az emberben, mert túl szépnek tűnik minden – mondják ellenlábasok, és sokan, akik egyszerűen csak antipatikusnak találják Orbánt.
Be kell vallanom, ha nem tette volna tönkre a házi baromfi iparág képviselőit, és nem rogyasztaná totálisan térdre az országot ez a Bajnai, még tán’ szimpatikus is lenne nekem. Az lenne viszont a szörnyű, ha mondjuk 20 év múlva kiderülne, hogy neki volt igaza…
Nem hiszek annak, aki azt mondja, hogy először bele kell fulladni a sárba, hogy aztán értékelhesd a jólétet…
Van valaki, aki így cselekszik: „A megrepedt nádszálat nem töri el, a pislákoló lámpást nem oltja ki” (Máté12/20). Az, az ember, aki ezt a szemléletet próbálja követni és ennek a megvalósítóját tartja példának, jó úton jár.
Hajrá Magyarország! Éld túl! Kelj fel, és járj újra! Hajrá MAGYAROK!
