A hét elejére elkészült az autó! Hála Istennek, hogy végre rendeződött a dolog! Már nagyon vártam.
A hétvégét Nagykovácsiban töltöttük, nagyon kellemes két nap volt. A magyar válogatott győzött – utólag már azt is írhatom, hogy kétszer is, hiszen később, szerdán is nyertünk. Minden klappolni látszott.
A hét elejére Gabinak elkezdett mindene fájni, kedden hajnalban aztán 4 órakor a kórházat is megjártuk. Istennek hála, semmi komoly, bár a tünetek épp az ellenkezőjét mutatták. Úgy tűnik, hogy külön meg kell tanulni azt, hogy a körülményektől függetlenül álljak meg az Istenbe vetett hitemben.
A hét közepén új helyen is el kellett kezdenem megállni, a sok új ember, vadiúj dolgok mind feszültté tettek, pedig nem szoktam ideges lenni – ennyire semmiképpen sem, három nap is igen nehezen telt.
Ahogy közeledik a húsvét, egyre inkább foglalkoztat, hogy a Krisztusról, és az Ő kereszthaláláról, feltámadásáról való gondolataim mennyire élőek, mennyire helyesek. Hogyan látom Őt?
Mindezek mellett rá kellett ébrednem arra, hogy a hitem, és az Istennel való kapcsolatom stagnál. Jó esetben. Már, ha lehet jónak nevezni... Nagyon gyorsan rendbe kell tennem az életemet. Minden szinten.
Arra ébredtem rá, hogy ha normálisan fogom Krisztus kezét, és úgy élek, hogy valóban Vele járok, akkor mindenféle környezeti hatások sokkal kevésbé fognak befolyásolni, még kevésbé feszélyezni. Ha Rá nézek, akkor tudom helyesen értékelni a munkámat, a dolgaimat, az életemet, mindent.
