Nehéz napok vannak a hátunk mögött. Azt sosem tagadtam, hogy nem vagyok tökéletes. Mégis, amikor úgy igazán rádöbbenek arra, hogy bizonyos dolgokat nem jól csinálok, és nem jól csináltam eddig, az nagyon tud fájni.
A hét nagyon zajlott, idegölő volt, az az igazság. Pénteken, amikor megérkeztünk a gyülekezetbe, szomorúan láttam, hogy egy-két "kellék", amire szükségünk van, nincs meg, megint a szervezőket kell nyaggatni, hogy a szövegkivetítéshez használatos vászon is előkerüljön. Kicsit feszültnek éreztem magamat. Ez a hangszálsam "fesztivál" sem hiányzott. Sokat tanultam viszont: ha ne adj' Isten máskor is előfordulna ilyen dolog, akkor nem szabad vezetnem a zenekart, mert így, hogy sem énekelni, sem beszélni nem szabad, csak nagyon halkan, ez így nekem sajnos nagyon nem megy. :-) Nem tudok csendben örülni :-)
Emiatt is éreztem sokkal döcögősebbnek az egészet, valamint a héten rám törő gondolatok miatt is. Hiszen szépen, lassan kezdek rájönni, hogy valami alapjában véve nem stimmel. Valami, egészen mélyen, a gyökereknél nagyon nincs rendben. Szutyok dolog számomra, ha arra kell rájönnöm, hogy egy-egy esetben bizony, akárhogy is vesszük, én vagyok a felelős, a hibás azért, ahogyan alakultak dolgok.
A jó pásztor...
Ha van kihez fordulni, az mindig segítség. Ha - nevezzük lelkészi titoktartásnak, mert így egyszerűbb fogalmazni -, egy nehézségben vagyok, és bízhatok valakiben, tudván, hogy nem csámcsog a bajomon, és megpróbál segíteni, az nagy biztonságot ad. Főleg, ha tudhatom, hogy nem lesz köztéma az, amit nem akarok köztémává tenni. :-) (de szép mondat)
"Azoknak az embereknek, akik hibás módon gondolkodnak, a hitük is rossz, és ha téves módon hisznek, helytelen dolgokat is tesznek" (Kenneth E. Hagain) - ebben a mondatban lehet amerikai fanatizmust keresni, és túlzottan karizmatikus hozzáállást, mégis, nagyon nagy hatással volt rám ez a két sor, amit egy könyvben olvastam a minap, amit kölcsönkaptam.
A gondolkodás az egyik alapvető "szükségletem" - ahogyan másnak is. A helytelen gondolkodás pedig, bármennyire is nagy bennem a jóindulat, helytelen marad - ha nem változtatok rajta. A változtatás pedig nem könnyű.
Alapjában véve, a gondolkodásom az, amit meg kell változtatnom! Úristen! X évig totál rosszul gondolkodtam néhány dologban! Közben az volt bennem mindvégig, persze, hogy jót csináljak, és jól csináljam azt, amit. Mégis, a fókusz, amiről én szoktam majdnem legsűrűbben beszélni, elcsúszott. Bagatell hiba - éveken át. És valamiért csak most derül ki. Gondolom, ez sem véletlen, de akkor is! Eléggé bosszantó, hiszen rengeteg dolgot "megúszhattunk" volna - de nem vettem észre, hogy én magam vagyok az akadály, a gondolkodásom.
Szombat délután óta felborultam. Az agyam pörög és tudom már, hogy mi az, amin változtatnom kell. Ha valami, akkor ez életet átformáló döntés - és a változás is életet átformáló lesz. Beszélgettem Bécivel, és érdekes módon, részletek nélkül, mindketten ugyanarra felé haladunk - néhány, eddig rosszul végzett dolgot kell a helyes irányba állítanunk. Valami készülőben van.
Az alapvető változás, az a hangsúly és bizalom kérdése. Nem könnyű téma. De erről itt, most, egyenlőre nem szeretnék mást írni.
A jó hír a nehézségben, és ebben a drasztikus időszakban az, hogy a nagyon erős nyomás ellenére is tudhatom, hogy jó terve van az Istennek felőlem... Hiszen, ha Hozzá fordulok, akkor Ő igaz, és hűséges... Nem fog elvetni! Sőt! Még ha sok bajom van is, mindből kiment engem az Úr!
Örömhír Misszió
Szombaton délelőtt Csemete koncerten voltunk itt, elvittük Kornélt, aki valósággal belezúgott Abigélbe... :-) Hamar felvette a ritmust, fel a színpadra, le a színpadról, rohangálás, ugrálás, tapsolás, táncolás. Lottihoz és Abigélhez, Ábelhez, hozzánk...
Az egy órás ottlétünk alatt annyit ugrált, amit bárki megirigyelhetne tőle... :-) Koncert után irány Leányvár, hiszen legkisebb húgom a 12. szülinapját ünnepelte. Lotti és Tifi is jöttek velünk, ők voltak a meglepetés a szülinaposnak. Jó kis délután volt. :-) Volt minden. Örömkönnyek, nevetés, ajándékozás...
Vasárnap reggel, ismét a gyülekezetben. Valószínűleg a tegnapi fáradtság hatására is, de furán éreztem magamat - ahogyan egész héten és a hétvégén is... Hm... Ki kéne már szakadni legalább egy-két napra a megszokott menetből, és környezetből ahhoz, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni, és tudjam látni a helyzeteket.
Már a beállásnál is éreztem, hogy a hangszerem fura, aztán megbizonyosodtam erről... Sajnos ebből tényleg szervizelés lesz... :-((
Az Istentisztelet nagyon jó volt - függetlenül attól, hogy nem éreztem úgy, hogy pont ma lenne a legjobban passzentos minden... A reakciók mégis annyira az én érzéseim ellenkezőjét támasztották alá, hogy nem tehettem mást, mint fejet hajtottam Isten kegyelme előtt - lám, nem az én érzéseimtől függ az alkalom milyensége...
Egyelőre, sajnos, úgy fest, idén ez volt az uzolsó ilyen közös szolgálat. Hátha még...
Itthon vagyunk, pihenni próbálok én is. Kissé feszültnek érzem magam, le is kellett kicsit higgadnom. Remélem, végleg sikerült.
Isten és én... Közeleb Hozzá... Manír, és hangzatos megvallások, mindenféle külsőség nélkül... Keresni akarom Őt. Adni neki - magamból - mindent. Mindenemet. De nem úgy, mint eddig. Hanem rendesen. Kihívás... Hiszem, hogy megsegít. Most még sok dolog tűnik fűrészporosnak, rágósnak, mintha semmi eredménye nem lenne annak, hogy változtatok, és igyekszem változtatni. De tudom, hogy jól teszem. Ezt most tényleg jól teszem.
