Ma reggel, a szokásos kávé kíséretében, ismét olyat olvastam az Igében, ami megmozgatott, és kicsit helyre tett – nem elég ugyanis a lelkesedés. Nem érzem, hogy gondom lenne a hozzáállásommal a szolgálatomhoz, de mégis, Isten időben elém teszi az Ő kedves beszédét, íme: „Éljetek méltóan az Istentől kapott elhívásotokhoz! Legyetek mindig alázatosak, szelídek és türelmesek, és isteni szeretettel viseljétek el egymást!” (Efézus 4/1-2).
Hát, igen, már rá is jöttem, nem véletlen ez az igeszakasz. A türelem, és a szeretet is ismét előjött, az alázat pedig mindig kétes téma. Egy biztos: a rám váró mai napra nagyon is szükségem van alázatra, türelemre, és isteni szeretetre. És igen, a Biblia megint bizonyít: ez a könyv Isten Szava. „A betű megöl, a lélek pedig megelevenít” (2. Korinthus 3/6). Igen, Isten Szent Lelke nélkül aligha lehet eredményes a Bibliaolvasás (is).
A kedvenc témám, az Egyház „sokházzá szakosodása” is előkerült ebben a részben. Teszem hozzá, nem csupán az egyház(ak)ra vonatkozik ez az ige, hanem rám is, és arra is, aki ma este mellettem fog ülni a gyüliben – minden keresztényre! Szerintem…
„A Szent Szellem a békesség kötelékével vesz körül, és így köt össze benneteket. Minden igyekezettel arra törekedjetek, hogy ezt az egységet őrizzétek meg! csak egy test van és egy Szent Szellem, mint ahogy ugyanarra az egy reménységre hívott meg Isten benneteket! Csak egy Úr van, egy hit, és egy bemerítkezés! Csak egy Isten van – mindenek Atyja – aki uralkodik minden felett, mindene keresztül cselekszik, és mindenhol jelen van” (Efézus 4/3-6). Erre, szokás szerint hatalmas, helyeslő bólintások, és hangos „ámenek” lépnek fel, mint reakció.
Aztán kezdve attól, hogy van, aki ülve, van, aki pedig, állva szeret imádkozni; beleértve a zenei ízlések különbözőségét; egészen addig, hogy van, aki nem megy el szolgálni egy bizonyos egyház gyülekezeteibe – mind, mind bebizonyosodik, hogy Isten szeretett népe olyan kegyetlen messze van még a tökéletestől, hogy azt el sem lehet mondani.
Viszont! Nekem, van lehetőségem tenni érte! (és a kedves olvasónak is!). Szépen el kell felejteni a dogmatikus, megszokott dolgokat; félre kell tenni azt, hogy ki, melyik „egyház” tagja a sok közül; és Isten elé kell állni, bocsánatot kérni, hogy nagyon hosszú időn át helytelenül gondolkodtunk, és cselekedtünk. Ezután szépen, kihúzni magunkat, odamenni a másikhoz, átölelni, és Isten Szeretetével fordulni hozzá. Ha meghívnak, hogy, menjek el egy ilyen, vagy egy olyan gyülibe, akkor igen, jó elmenni! Ha másért nem, hát azért, mert legalább én köztem, és a meghívóm között, máris ledől ez a fal, és ez a borzasztó elszigeteltség – akár csak Jerikó városának fala – leomolhat. Ha, teszünk azért, hogy leomoljon! De, itt megint csak, rajtam, rajtunk múlik. És ebben is muszáj előrelépni. Ez is kicsiben fog elindulni, mint minden más – és nagyszerű dolog a részesének lenni Isten jó tervének a kibontakozásában. Jó látni, hogy ha teszünk Érte, akkor Ő is tesz értünk. Jó részt venni, jó tenni az Istenért!
„És ő "adott" némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától” (Efézus 4/11-14).
Nos, azt hiszem, bármilyen szolgálatra igaz lehet ez. A dicséretben szolgálókra éppúgy, mint egy lelkészre. Feladatunk van: felkészíteni a gyülekezetbe járókat a szolgálatra, és Krisztus testének építésére. Mégis, sokan „vasárnapi keresztények”-et nevelnek, vagy sokan azzá válnak, a helytelen vezetés nyomán. Nagyon fontos, hogy aktivizáljuk a környezetünket.
Vannak, akik panaszkodnak, hogy nem jó ez, nem jó az, sok a baj. Ha megkérdezem, hogy mi a szolgálatod? Mit csinálsz a gyüliben, mit teszel Istenért? Bizony, nem mindig van válasz. Pedig, nem olyan nehéz dolog tenni.
Csupán egy kérdés kell: Istenem, mit tudok neked adni? Mit tudok érted tenni? Ezer százalék, hogy Isten válaszolni fog. Aztán már csak fel kell állni, és mozdulni. Remek dolog!
Például, ezért is nagyon várom a mai estét. Tenni Érte!
„Szeretsz te, engem, Péter?” – Újra ez a kérdés merül fel bennem, amit Jézus kérdezett egyik tanítványától. Jó kérdés. A válaszom: Igen, szeretem Jézust. De szeretném még sokkal jobban szeretni.
