Az előző bejegyzésemben már feszegettem az önértékelés kérdését. Ön értékel – de engem nem érdekel. Sokszor így vagyok ezzel a dologgal. Külsőségek alapján hozunk ítéletet egymásról, és törünk pálcát egymás felett. Kár volna tagadni, hogy ilyenek vagyunk – bár erre nem kell büszkének lennünk…
Viszont az is egyértelmű, hogy sok ember önértékelése nem jó. Ki egyik, ki a másik irányba nézve esik át a ló túloldalára. Már most jelzem, nem állítom, hogy én vagyok az egyetlen, kivételes hős, aki helyén látja, és kezeli az önértékelést.
Ha tehetném, megtiltanám mindenkinek, hogy többet gondoljon magáról, de még inkább azt, hogy kevesebbet gondoljon magáról, mint amennyit Isten gondol róla.
A nagyarcoskodó keresztényekkel nincsen akkora gond, ott azonnal van számtalan önkéntes, aki az illető tudtára adja, hogy túllőtt a célon. :-)
A probléma – szvsz – inkább azoknál van, akik „alázatosak”… próbálnak lenni, és ezt „túlértelmezik”, és hagyják, hadd rúgjon beléjük bárki. Azért is meghunyászkodnak, amit nem követtek el. Fontos volna tisztáznunk, hogy a kereszténység nem egyenlő azzal, hogy hagyjuk, hogy hülyét csináljanak belőlünk… Az alázatos nem az, aki a porban csúszva éli az életét, és fel sem meri emelni a fejét…
Pál Apostol – akit én olykor kicsit amolyan kellemetlen típusnak érzek, ugyanakkor az egyik legkedvesebb személy számomra a Szentírásban – jól beszélt! „Aki dicsekszik, az csakis az Úrral dicsekedjék!” (1. Korinthus 1/31). Nem osztom az észt. És igazából nem is vagyok annyira maga(m)biztos. Istenben bízom.
Elnézve Pált, azért rendesen „formálta” az akkori emberek gondolkodását is, de azt hiszem, a mai emberre is nagy hatással van. Ki merte mondani, hogy fontos a helyén kezelni, fontos jól kezelni az önértékelésünket.
És igenis, jogom van jót mondani magamról. Jogom van jót gondolni magamról. Jogom van azt mondani, hogy vannak dolgok, amikben igenis jó vagyok. Egy oka van ennek: Ő. „Isten kegyelme által mégis azzá lettem, aki vagyok” (1. Korinthus 15/10).
Lehetek bátor, és nézhetek optimistán a jövőre. Miért is ne tenném? :-) Ha Isten az, aki valakivé tett; ha Isten az, aki azt mondja: alkalmas vagy; ha Isten az, aki hasznosnak tart, akkor én miért nem tekintek így magamra?
A választ mindenki magában kell, hogy megkeresse és megtalálja – Nem másban…