Mostanában még többet álmodozok, mint máskor. Anno, amikor a Roland digitális zongorámat szerettem volna megvenni, túl azon, hogy buzgón imádkoztam azért, hogy ez lehetővé váljon, hagytam, hogy a gondolataim hadd szárnyaljanak. Hagytam, hogy az álmodozó Balázs hadd érvényesüljön.
Az elmúlt hetek aktivizálódása pedig most újra felerősítette bennem az álmodozást. De! Ennél is fontosabb, hogy az életem alapvető dolgaiban találtam rá Istenre. Mostanában, ahogyan adok magamból, egyre több és több dolog oldódik meg. Történések vannak, kérem szépen!
Kicsit mélázgattam. A Biblia sok helyütt a lustasággal kapcsolja össze az „álom” kifejezést. Máshol pedig azt mondja, az Írás: „Mikor lefekszel, nem rettegsz; hanem lefekszel és gyönyörűséges lesz a te álmod” (Példabesz.3/24). Engem ez megnyugtatott, mert úgy gondolom, hogy a jövőről való álmodozásaim passzolnak abba a vonalba, amit úgy nevezek: Isten terve.
A Bibliában még nem találkoztam Istennek olyan tervével, ami kishitű, kicsinyes, vagy éppen esetlen lett volna. Abban hiszek, hogy az én életem megálmodása sem ilyen. Sőt! Éppen az ellenkezője! Ez az, amit mostanában végre el tudok hinni. Nem érem be a kicsivel – igaz, sosem értem be, de már van hitem arra, hogy meglépjem az előttem álló nagy lépéseket.
Van hitem és reménységem a jövőre nézve! Végre tudok jókedvvel nézni a holnapra. Igen, mindezt akkor is, amikor a körülmények és az éppen aktuális helyzetek mást mutatnak.
Van hitem a jövőre, hogy az, amiben én jó vagyok, az hatással lesz Magyarországra. Hiszek abban, hogy a „lelki árvízkárosultak”, vagy, akik lélekben haldokolnak, azok számára segítség lehet az, amit csinálok. Túl a fizikálisan károsultaknak adott anyagi támogatáson nem feledkezhetek meg a lelki károsultakról sem!
Az álmaim, amik a „jövő zenéi”, tudom, és hiszem, hogy mentőövek lesznek az arra rászorulóknak, amikor megvalósulnak. És mentőöv minden egyes napon ma is, amikor felveszem az úton a stoppost, és meghallja, milyen zene szól a kocsiban, s elkezdünk beszélgetni… Mentőöv, amikor beszélgetünk, „csak úgy” az élet dolgairól, s elképedve kérdezik újra és újra tőlem: „Te tényleg boldog vagy? A mai világban még vannak boldog emberek?!” S a válaszom erre igen egyszerű: Igen, boldog vagyok. A feleségem, a gyermekeim mellett itt van nekem Ő. A Mester! Aki utat mutatott nekem, és rám (is) ruházta azt a reménységet, amit Ő megtestesített!
„Az álmok ajtaján van egy kulcs, s te be és kijársz; s ha úgy érzed, elveszett, ne félj, biztos, hogy megleled”. Demjén Rózsi egyik régebbi dalának sorai ezek. S milyen igaz. Én bátorkodom összekapcsolni a hitemmel ezt a két sort. Bejárok Hozzá: az inspirációkért, az álmokért… S kijövök, hogy megvalósítsam.
Ha olykor eltávolodok a Mestertől, s úgy tűnik, hogy az álmok csak álmok maradnak, tudom, mit kell tennem: visszamenni Hozzá. Nála van az a kulcs, ami megnyitja az ajtót az álomból a valósággá válás irányába.
Itt vagyok, s kész vagyok arra, hogy még többet merjek álmodni. Még nagyobbakat. Kész vagyok arra, hogy beleadjam magamat ezekbe az álmokba, és a megvalósításukba. Szeretném, sőt, akarom adni a teljes időmet, az energiámat Neki, hogy sok-sok „lelki árvízkárosultat” menthessek meg. Tudom, hogy Rajta nem múlik. Már rajtam sem! Használj!
