A közös, gyülekezeti böjtbe sokan bekapcsolódtak. Jó volt látni a sok jelentkezőt. Az elhatározás, hogy többet ismerhessünk meg Istenből, és a felőlünk elgondolt tervéből, fontos dolog. Azonban még ennél is fontosabb, hogy Isten Igéje igaz. Persze, tudom, emberek jegyezték le, de akkor is! Isten szava több, mint az embereké. Isten szava igaz, és megáll.
„Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!” (Zsoltár 63/5). Milyen érdekes! Az önzőségnek jele sincsen! Azt írja a Zsoltáros – bár sokszor olvastam már, és sokszor éltem át magam is, mégis, most esett le igazán –, hogy az, amikor hálát ad Istennek, az saját magának jól eső dolog, helyreáll a lelke.
Szerda este Istentiszteletre mentem egy barátommal. Délután még mondtam is neki, hogy csak azért megyek el, mert megígértem, és szeretném megtartani az ígéretemet neki. Bár sok dologban különbözünk egymástól, azért néhány dolog jobb élőben, mint mondjuk egy tv képernyőn, vagy a számítógép monitorán.
Néhány mondat nagyon megragadott, a fenti zsoltár szakasz az egyike ezeknek a gondolatoknak. Adj, mert az jó – neked! Adjak, mert az jó – nekem!
Isten még a mai napig is megtartja ígéretét. Azt ígérte, hogy ha közeledünk hozzá, Ő is közeledni fog hozzánk (Jakab 4/8). Ez a hét valahogy más. Sok szempontból, és nem csupán a közös böjt miatt, hanem mert döntés híján bármit is várnék, csak ábránd maradna.
Azonban amint felvállalom a döntést, és valóban tudni akarom, hogyan kerülhetek közelebb Istenhez; amint elhatározom, hogy mindent megteszek Érte, onnantól kezdve a dolog eldőlt. Csak idő kérdése az, hogy a kérdéseimre mikor érkezik válasz. Csak idő kérdése, hogy mikor üt szíven az Istentől jövő felismerés valósága. Eltelt néhány nap, és Isten kegyelme nagyon valóságos lett számomra.
Új felismerés. Egy idegen helyen, egy dalon keresztül. Ettől függetlenül nem vágyom újra oda, s nem sikerült máig sem elfogadnom bizonyos dolgokat. De Istennek nem ez számít.
Egy beszélgetés, ami felnyitotta a szememet, és egy dal, amiből csak két sorra emlékszem tisztán – „Itt vagyok, szívem tárva; Jöjj Uram, maradj nálam”. Ezt a két eseményt használta fel az én drága Megváltóm arra, hogy rádöbbentsen, mit kell másként csinálnom. Köszönöm Jézus! És most, amikor újra és újra csak hálát adni tudok Isten kegyelméért, és rám figyeléséért, újra megélem, - most már teljesen –, hogy mit jelentenek a Zsoltárban olvasott szavak.
Igen, úgy megtelik a lelkem, mintha kényeztetnének finomabbnál finomabb ételekkel, ízekkel; földöntúli szépségű nyugalom és jóérzés ez. Pedig, nem teszek mást, mint adom magamat... Neki. Aki az egyetlenem, az életadóm, Neki, Aki a mindenem!
Mindez azért lehetséges, mert Ő az Igazság. Ha adok Neki, Ő sokszorosan többet ad nekem. Nem baj, ha nem kérem (sőt!); nem baj, ha nem várom el, hogy adjon cserébe azért, mert én adok Neki. Hiszen Ő már mindent odaadott értem! Mit kívánhatnék még? S mégis, Ő nem áll meg, nem fogja vissza magát, nem csökkenti a porciót! Nem szűkmarkú velem az én Istenem!
Isten Igéje Igaz!(hooppppáá, hármas alliteráció!:-)) „Mert mindenki kap, aki kér, talál, aki keres és a zörgetõnek meg fognak nyitni” (Lukács 11/10).
Ha keresem Őt, akkor meg is találom. Rajtam áll. Nem máson.
Hálát adok az én Megváltómnak, hogy út lett. Olyan út, amely a célba visz.
