Napló - Az élet az Élet?!

    Mivel számítógépes problematikákkal küzdöttem, mint az a bizonyos disznó a jégen :-), így kissé tömörebben jegyzem le a dolgokat, illetve, magamat ismerve, ha majd a későbbiekben végre újra beugrik a most éppen elfelejtett, ám rendkívül fontos esemény, úgyis leírom...

    Milyen érdekes, hogy írsz egy dalt egy témáról, örülsz neki, aztán egyszercsak eljön az a nap, amikor a dalban megírt szituációban találod magadat - mondtam magamnak nem is olyan régen. Meglepve tapasztaltam ismét, hogy a saját dalaimon keresztül is próbára vagyok téve. Felelősség dalt írni. Felelősség megmutatni másoknak, megtanítani a gyülekezetben - nemcsak, mert személyes megtapasztalások is vannak a dalokban, hanem, mert számon is kérhetik rajtam (akár!), hogy mit írtam.
    Például: egy dal, amiben nehézségről van szó, és arról, hogy odafordulok Istenhez. Aztán a való életben meg ne adj' Isten, kétségbe esek a nehézségben... Hála Istennek, Aki kegyelmes, hogy valóban lehet Hozzá fordulni!

    Meglehetősen sok visszajelzés érkezett egyik bejegyzésemhez, meglepetésemre Szenczy Sándor is megtisztelt a véleményével. Hihetetlen, hogy mik vannak! Egyből kihúztam magamat, hogy no lám, híresség is olvassa a Naplót. :-)) Tisztára, mint amikor gyerekkoromban... Amikor rajongsz egy híres emberért, aztán egyszercsak ott találod magad szemtől-szemben vele... Vajon milyen lesz meglátni Krisztust? Huhhh!! Na, az lesz az igazi party!

    Az Élet az Élet?-kérdezem sokszor. Zajlanak a dolgok! A gyüliben új folyamat vette kezdetét, hirtelen önkéntelenül is megnyíltunk másokkal szemben, hirtelen van élet a péntek estéken túl is. Közös ebéd a pásztorral és feleségével, "csak úgy" - mert jól esik együtt lenni. Sétálni a Duna partján, vagy éppen beszélgetni a világ dolgairól.
    Ismerőseim körében - azt hiszem, mondhatom -, hogy talán egyre kevésbé vagyok "fura". Már megszokták azt, hogy nős vagyok, hogy van gyermekem. Már elfogadják azt is, hogy nem állok be a sorba káromkodni; olykor már bátran kérdeznek a hitemről, arról, én hogyan látok dolgokat... Hmm...
    Közben alakulnak a nyári programok, Ifjúsági tábor, a munkák, az új autó, hogy akkor most még mennyit kell beletenni, mit kell még intézni hozzá, és minden más.
    "Velem vagy Istenem, így félnem nem kell - csak Tebenned bízom én!" - sokszor éneklem. Isten erőt ad. És oly sok mindent még... Mindenem Tőle van.

   
    Mi mindenre képes egy édesapa a gyermekéért?! Hihetetlen, mi mindent bevállal. Nyilván én magam is megteszem, amit csak kell, ahhoz, hogy Kornélnak minden jó legyen, de mint gyermek, bizony, "ciki" helyzetnek tartom azt, amiben vagyok, vagyunk. Óriási dolgokra képes a szülő a gyermekéért! Isten ments', hogy kisebbítsem Édesapám érdemeit, de ha belegondolok, hogy számunkra milyen hatalmas dologra mondott igent, akkor valóban felmérhetetlen nagyságú az, hogy Isten mire mondott igent... Az emberért.
    Nem érdemeljük meg, Ő mégis egyetlen Fiát adta értünk... És Krisztuson keresztül Isten, a gyermekévé fogadott - engem is. Egészen elkpesztő! Ahogyan az is, hogy Isten útjai mennyire kifürkészhetetlenek. De csodásak! Nem biztos, hogy mindig mindent értek, de utólag bebizonyosodik - ha mindent félretéve, annak ellenére is bízom Benne, és hiszek Neki, hogy nem látom a kiutat - Neki mindig igaza van, és jól döntök, amikore Mellette voksolok. Majdhogynem naponta "népszavazást" tartok milliónyi dologban: Hiszek, vagy nem hiszek. Szeretnék mindig arra az oldalra voksolni, amelyik a jobb. Öhömm... :-)

    Édesapám, azt gondolom, áldozatot hoz értem és a családomért is. Felbecsülhetetlen! Ahogyan ez az odaadás csodálatra tanít és alázatra int, úgy van hasonló hatással rám Isten kegyelme is.
    "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta; hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (János 3/16).

    Alázatra int, és mégis felemel... Ez Isten kegyelme.