2011.05.17.
11:45

Írta: Baloo27

Május 17. – „Egyetlen Út”

         Az egész azzal kezdődött, hogy, ha szóba került az idei évem, akkor csak nagyon óvatosan beszéltem a jövőről. Sok volt az „esetleg”, a „talán”, a „ha Isten is úgy akarja” kifejezés.

         Aztán, eszembe jutott, hogy az elmúlt évben mi és hogyan történt… Először lépni kellett egyet – annyiból volt könnyű, hogy csak egy lépést láttam magam elé. Aztán jöhetett a következő, és így tovább…

         A reggeli, Duna parton való elmélkedés hihetetlen nyitottá teszi a lelkemet. Itt sikerült rájönnöm a dolog nyitjára: bizalom. Az Istenben. S megszületett a döntés: konkrétumokról beszélek, határozottan, nem feltételes módban.

 

         Ma már ott tartunk, hogy az idei lemezünk, projektünk háttérmunkája zajlik! „Egyetlen Út” – ez lett az idei projekt neve. Izgalmas évünk lesz! Megtörtént az első egyeztetés a kiválasztott vonósnégyessel is, akik szerepet kapnak egy dalban a Csapat mellett az új lemezen, és már csak 4-5 dalt kell „összeérlelnünk” a Csapattal.

         Az elképzelések tengerében könnyű lenne elveszni, de szerencsére a Kapitány tudja, merre kell haladnunk… BEZSONGTAAAAAM!!! :-)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://baloo27.blog.hu/api/trackback/id/tr902910759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása