Egy dologban teljesen biztos voltam az elmúlt napokban – vele találkoznom kell. Nem tudok másról, aki kellő hitelességgel, és tapasztalattal bírna. Hellyel kínált az irodában, és hagyta, hadd kezdjek bele. Rögtön a közepébe... Válaszút. Ez a jó szó arra, ahol most tartok. Ő pedig sok mindent átélt, megélt már.
Egymással szemben ültünk egy kétszemélyes kis kanapén, a térdünk összeért, s így nem kellett hangosan beszélnünk. Kedvesen, csendesen beszélgettünk. A szeme csillogott. A tekintete, szemének a csillogása életteli volt, lelkes, bátor, barátságos, és elképesztően csibész... Mintha tudná, hogy milyen dilemmában vagyok, mintha tudná, mit akarok tőle, és mintha a szemeiben már a reakció is meg volna, az Égiek irányába:"Köszönöm, hogy van egy újabb ember, aki mindent akar..."
Kértem, mondjon nekem valami igazán okosat, amitől előbbre jutok a kérdéseimben. Mesélni kezdett. Saját magáról. A döntéseiről. Mit, hogyan élt meg. Hogyan éli meg azt, hogy hisz Istenben. Aztán elkezdett beszélni a Bibliáról. Krisztus szaváról. "Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok; se testetekért,hogy mivel ruházkodjatok... Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: - Mit együnk? Vagy: - Mit igyunk? Vagy: - Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az Ő országát, és igazságát, és ezek is ráadásul mind megadatnak nektek" (Máté evangéliuma: 6/25; 31-33).
Rám nézett, és azt mondta: "Nem kerülheted el, hogy mindent feltegyél egy lapra". Éreztem, ahogy izzadni kezd a mondat hallatán a tenyerem. Mindent... Egy lapra... Ízlelni ezeket a szavakat - kemény kijelentés, kemény beszéd. De olyan szeretettel teli...
Folytatta, és én teljesen egyetértettem vele: nem akarok hitetlen lenni, nem akarok pogány lenni. Isten látja mire van szükségem, Isten tud rólam. Végül is, a legegyszerűbb dolgot kell tenni: csak hinni kell Istennek - mondta. Ott ült egy kedves mosoly a szája szélén. Bátorító volt, és megértő. Egy szinten kezelt magával. Nem nézett le, jelét sem adta annak, hogy rosszabb, vagy gyengébb volnék másnál, vagy akár nála. Azt mondta: Bármi is történik, bármilyen is az élethelyzeted, mindig, minden egy dologról szól: mi az, amit adsz. Mert minden ettől függ. Minél többet adsz, annál többet adnak neked is. Bennem persze milliónyi kérdés zakatol egymás után... az agyam pörög, dolgozik... A fülemben pedig folyamatosan csak ugyanaz az egy mondat visszhangzik, amitől hevesebben kezd verni a szívem, és újra izgulni kezdek:
"Nem kerülheted el, hogy mindent feltegyél egy lapra..."
