…Merthogy elengedhetetlen. Nem feltétlenül minden esetben a folyamat az, ami tetszetős számomra, de a végeredmény az igen!
Pénteken este a Zenekar nagy része megérkezett hozzánk, s talán az mutatja legjobban az est milyenségét, hogy bőven 11 óra után csendesedett el az otthonunk. Régen éreztem ennyire jól magamat, az az igazság; bár, persze, minden esetben a legutóbbi esemény az, ami a legerősebben él az emberben. Egy dologról azonban biztosan meggyőződtem: közösséggé alakultunk a hónapok során. Bődületes visítások, könnyesre röhögések az egyik percben, aztán pedig a komoly dolgok a másik pillanatban… Olyan jó volt csak úgy együtt lenni. Nem zenéltünk, nem dolgoztunk, csak ettünk, ittunk, és beszélgettünk.
Ez az átalakulási folyamat speciel kellemes… :-)
Változtat a gondolkodásomon, a másokhoz való hozzáállásomon. Megtanulom elfogadni mások gondolkodását, mások véleményét. Fantasztikus észrevenni, hogy milyen sokszínűek vagyunk, mennyire másként gondolkodunk, és mégis, mennyire együtt tudunk mozdulni! A sok különbözőség ellenére mégis tudunk egy célért küzdeni, tudunk együtt gondolkodni, tudunk egy emberként küzdeni…
Új idők, új tervek, új célok, új területek… Sómásztgóóóóóaaaaannnn!
