„Isten ágggyon” – ez a másik, mostanában megtanult kifejezés, amit előszeretettel alkalmaz ez a drága kis lurkó. Apa büszkesége. Néz rám azokkal a vidám, mindig huncut, csibészesen mosolygó barna szemeivel, és csak mondja, mondja… Elképesztő büszkeséggel tölt el sokszor az is, ha csak rá nézek. Édesapa kicsi fia. Vagyis, nem, mert „Kornél nagyfiú” – ezt is sokszor hangoztatja, igaz, amikor a szobájában kellene a játékokat összepakolni, akkor nem egészen tűnik nagyfiúnak… :-)
Mégis nagyfiú. A szememben mindig az. Elképesztően szeretem.
Kiskunhalasra elindulva, olyan fáradtság tört rám, hogy csak egyet szerettem volna: aludni. Aztán, ahogy a csapat szépen összejött, és közösen folytattuk utunkat, a fáradtság megszűnt, és már csak egy dolog volt fontos: ezen az estén is hitelesen képviselni Őt, részt venni az Örömhír elmondásában.
Megérkezve megejtettük a beállást, és meglepően jól szólt minden, jó volt az egész. Egyben volt. Szellemi szinten is nagyon ott volt! Jó volt egységben lenni a csapattal. Gyors vacsora, majd átöltözés, és irány a színpad. A néhány száz férőhelyes sátor teljesen tele volt. Jó volt látni.
Elkezdődött a koncert, ami sokkal-sokkal több volt dalok és énekhangot elegyénél. Isten magasztalásával telt meg a sátor. Ahogyan Béci beszélt, és az Evangélium erővel szólt, csak ámulattal voltam, és csodáltam Őt, aki olyan nagyon hatalmas, mégis annyira emberi, és emberközeli.
Többször is megesett ezen az estén, hogy „véletlenül” azt a dalt kezdtem játszani, ami épp Béci elképzelése volt. Egység. Megismerni egymást. Görcsök nélkül tanulni újat, és alkalmazkodni egymáshoz. Több mint jó érzés… Egyre többet gondolok arra: több is van ebben még… többet is akarok még ebből a közös szolgálatból. Nemcsak kihozni, hanem megélni.
Az Evangélium pedig szólt ezen az estén; Krisztus keresztáldozata és a feltámadás életereje szinte kézzelfogható volt. Többen is döntöttek Krisztus mellett. Fiatalok. Új generáció, akik új tűzzel, nem lefojtott és beszűkült gondolkodással élnek, hanem frissen, lendületesen cselekszenek. Fiatalok, akiknek rendkívüli élethelyzetük van. Van, akinek az édesanyja szó szerint kurva; van, akit elhagyott az édesapja – reménytelennek tűnő helyzetek, amelyekbe Krisztus életereje ezen az estén behatolt. Volt, aki elszaladt, hogy a cigarettáját a folyóba dobja, és lezárja azt, ami eddig volt. Hátat fordítva a reménytelenségnek, sírva jöttek Jézushoz, Aki áttörte az eddig áttörhetetlennek hitt falakat, reményt és életet hozott a fiatalok számára, és hiszem, hogy rajtuk keresztül az egész család számára! Reménység, Élő Reménység!
Isten kegyelmes! Nagyon kegyelmes. És szeretetteljes.
Ahogy este utaztunk hazafelé, beszélgetés közben is szárnyaltak a gondolataim… Mind egy irányba. Isten újat készít, újat hoz. Nem tudom, pontosan, mi az, de már készül, és nagyon közel van. Az elmúlt néhány hétben elkezdett megvalósulni egy nagy terv. Lassan, de biztosan kerülnek helyére a dolgok, mint egy puzzle, aminek a darabjait helyre kell rakni. Így alakul most az életem.
„Íme, újat cselekszem, most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket” (Ézsaiás 43/19). Nem mondhatnám, hogy ki vagyok száradva, de eddig ismeretlen vizekre fogok evezni. Mindig a döntés a legnehezebb. Azt tudom, hogy most még nem tudom a maximumot kihozni magamból. Pedig azt akarom. Tudom, hogy bizonyos váltás, változás kell ahhoz, hogy teljesen a helyemre kerüljek. Izgalmas idők jönnek… hogy mikor? Nem tudom, de nincsen messze…
